Issa és a könyvkiadás

2017.02.28 (kedd)
長生きの 蝿や蚤蚊や 貧乏村 
Nagaiki no / hae ya nomi ka ya / binbō mura.
Hosszú életű legyek, bolhák és szúnyogok – ez egy szegény falu.
Kobayashi Issa (1763-1827) 小林一茶 Japán egyik legnagyobb haiku-költője.
Szegénységben élte le életét, s ez adta költészete témáját is. Egy gazdag mecénás időnként segítette őt, de verseit nem adta ki. Ugyanis akkoriban még nem létezett egy mai értelemben vett könyvkiadó vállalat.
   Jómagam bár haiku-verseket írok, de ha tehetséggel megáldott igazi költő lennék, én sem vinném többre, mint ő. Talán még egy mecénást sem tudnék felhajkurászni. A mai korban.
   Már hosszabb ideje keresek egy kiadót haiku-verseim számára. Értelemszerűen egy olyan kiadót, amely az összes költséget átvállalja, ahogyan ez manapság szokás. Mert az európai tradíció szerint egy igazi kiadó a könyv értékesítéséből kell hogy szerezze a nyereségét. (A 19. században a könyvkiadók még tényleg keresték az írókat, hogy azok műveit aztán ingyen adják ki. De akkor még kevés író volt, s aki volt, az jó író volt.) Jó betartás ez a könyvkiadóknak, akik egyértelműen a kereskedelmi – és nem az irodalmi és művészeti – szektorba tartoznak.
Sokáig reméltem, hogy találok egy kiadót, amelynek vezetői vérbeli költők és írók, vagy legalább valamelyest művészeti érzékkel megáldott emberek, mint Issa mecénása volt annak idején. De azt kellett tapasztalnom, hogy a kiadósok valójában egytől-egyig kereskedők, akiket elsősorban az érdekel, hogyan lehetne eladni a könyvet. (Amihez joguk is van, ha már – a „tradíció“ alapján a könyvkiadás összes költségét nekik kell viselniük, a szerencsétleneknek.) Így ők döntik el azt is, hogy az irodalmi alkotás megfelel-e azoknak a követelményeknek, amelyeket szintén ők szabnak meg. De e követelmények egészen mások, mint amilyeneket az ember egy értékes irodalmi művel szemben támasztana.
Ezen el kellett kicsit gondolkodnom.
Nem úgy van-e, hogy a könyvkiadósnak vagy az irodalmi ügynöknek szebben kellene írnia, mint egy kiadót kereső írónak? Mint ahogyan egy orvosnak is nálamnál jobban kellene ismernie az én betegségemet, mielőtt megoperálna engem. De ha egy kiadós tudna írni, akkor már nem kiadós lenne, hanem író, mert nem lenne többé tudása, hajlama, tehetsége és gyomra, hogy kiadós-kereskedő legyen.
Így hát érthető, hogy a kereskedő-kiadók kicsit önmeghasonlott állapotban vannak. Mint jó kereskedők profitot kellene szerezniük, hogy fenntartsák magukat és vállakozásukat. De az a buta „tradíció“ ezt nem engedi meg! Ezért hát úgy döntöttek, hogy a minőség helyett a mennyiségre hajtanak. Mindenki írjon! – ez a stratégiájuk. S aki ír, az minél többet írjon. Mindegy mit. Még az sem baj, ha csak kevesen olvassák a műveiket, ha az „írók“ mennyisége stimmel. S az sem érdekes, hogy a könyv nem is könyv lesz, hanem csak egy E-Book (a magát írónak vagy költőnek képzelő szerző irodalmi zsákutcája – de a szerző ezt nem tudja). A kiadó-kereskedők még azt is el tudják érni, hogy a szerzők is fizessenek kicsit, mert a sok kicsi azért sokra megy.  
Egy kereskedőnek tényleg mindegy, hogy mit ad el, csak el legyen az adva. Hiszen nap mint nap adják el nekünk a színezékekkel és tartósítókkal mérgezett élelmiszereket! Miért éppen a könyvkiadók és -kereskedők ne adhatnának el hitvány portékát nekünk?
Csak Németországban évente tízezerszámra látnak irodalmi művek napvilágot. Tény, hogy túlnyomó többségük semmit sem ér. Sok ilyen „műalkotást“megpróbáltam végigolvasni, de csak kevésnél sikerült a végére jutnom. A 2016-os év flopja egy irodalmi díjjal kitüntetett „mű“ volt! (Political correct.) Manapság már boldog-boldogtalan ír, aki ki tudja hegyezni a ceruzát és el tud képzelni egy gyilkosságot, amelyre aztán rávezeti a Columbót vagy a Derricket. De az írás nem azonos az írni tudással.
S minél vastagabb a könyv, annál jobb. Kétségbeesve néztem a könyvesboltokban felhalmozott ezer oldalas nyugati „bestseller“-eket: hány haiku-verset kellene írnom, hogy ennek a térfogatnak legalább az egy tizedét megtölthessem velük?
Arra is gondolok néha: mi lenne, ha magam adnám ki saját könyveimet, s próbálnám meg értékesíteni? – De aztán mindig rá kell jönnöm: ahogyan nincsen könyvkiadós, aki értene az irodalomhoz, ugyanúgy képtelenség, hogy egy igazi költővagy író kereskedővé tudjon válni. Ugyanakkor azt is tudom, hogy Issa idejében a kereskedők a feudális Japánban a négy társadalmi rend legalján foglaltak helyet. A társadalom legalja voltak. De ugyanakkor persze ők éltek a leggazdagabban is.
Bizony, nekem sem lesz több, mint amiről Issa e haikuban énekel!
  夜の庵や 蚤の飛ぶ音 騒々しい
Yo no io ya / nomi no tobu oto / sōzōshii.
Éjszakai kunyhó - lármás, mikor a bolhák ugranak.
© Dr. Hankó